A pihenés, kikapcsolódás fontossága

A pihenés, kikapcsolódás fontossága

A hozzám forduló betegek sokszor panaszkodnak, hogy nem csak testileg, de lelkileg is lemerültek, fáradtak. Sajnos mindannyian tapasztaljuk, hogy egy felgyorsult, gyakran érzéktelennek tűnő világban élünk, szinte valamennyien sodródunk. Csak megyünk előre, próbáljuk megvalósítani a fontosnak hitt álmokat, elérni a nagy célokat, s közben képtelenek vagyunk ebből kilépni, megállni egy-egy pillanatra. Ez nem jó!

Három olyan nap következik, amikor lehetőség nyílik a feltöltődésre. Szabadidő programot tervezhetünk, kirándulhatunk. A lényeg, hogy álljunk meg, vegyük észre a természet apró csodáit, a körülöttünk lévő szépséget. Meg kell tanulni élvezni a pillanat varázsát. El kell mélyülni egy kicsit magunkban vagy annak a társaságában, aki fontos számunkra, és fel kell töltekezni, mert másképp nem lesz miből erőt merítenünk. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy belefáradtunk és szinte elszáguldott mellettünk az élet.

Fontos, hogy próbáljuk meg, mert szüksége van a szívünknek, lelkünknek is ápolásra, egy kis pihenésre, feltöltekezésre.

Ehhez kívánok kellemes hétvégét, szép anyák napi megemlékezést!

dr.Gálik Ágnes

06209718015

 

 

Megosztással az egészségért
  •  
  •  
  •